Csokonai Vitéz Mihály síremléke

In memoriam Csokonai Vitéz Mihály

(Debrecen, 1773. november 17. - Debrecen, 1805. január 28.)

 

Csokonai Vitéz Mihály síremléke a XIX. században

Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, a híres debreceni kollégium egykori diákja 1805. január 28-án halt meg. Haláláról a Kollégium seniora csak ennyit jegyzett be az anyakönyvbe: "Péterfia utcán - Vitéz Csokonai Mihály - 31 éves - száraz betegségben - eltemettetett - ingyen" Temetése másnap a délutáni órákban volt, melyen mintegy 3000 ember volt jelen. Temetését barátja, a kollégium volt eminens diákja, Domby Márton szenior rendezte. A koporsót Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc és a tógás diákok kísérték. A sírt akkor egyszerű fejfával jelölték meg.

Az 1830-as években Csokonai-síremlék felállítását kezdeményezte a város, de Cserey Farkas és Kazinczy Ferenc már 1806-ban meghirdette a gyűjtést. Kazinczy klasszicista gúlát javasolt, ezzel a felirattal: "Árkádiában éltem én is" azaz a múzsáknak szentelt kies helyen. A debreceniek azonban nem így értették az Árkádia szót: e hely ugyanis eredetileg kiváló - elsősorban szamaraknak alkalmas - legelőjéről híres. Ez indította meg az "Árkádia-per" néven ismert áldatlan viaskodást Debrecen és Kazinczy között. Az Árkádia-per elodázta az ügyet Kazinczy halála utánra. 1835-ben Vecsey József néptribun és Péczely József professzor kezdte meg a gyűjtést, s 1836-ban már állt is a Hatvan utcai temetôben Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár vasgúlája, amely a kollégiumi diákok (többek között Arany János), professzorok és még háromszáz debreceni ember által adományozott 2321 forintból jött létre.

1836-ban állították fel az 5,7 méter magas és 75 mázsa súlyú öntöttvas síremléket a Hatvan utcai temetőben, melynek területét 1700 nyarán jelöltek ki. Az obeliszk északi oldalán nyitott könyv, iratok láthatók, fölötte őrangyal, melynek kezében " A költő munkái" felirat látható. A keleti oldalon ez a felirat olvasható: "a Múzsáknak szózatja | A Sírt is megrázkódtatja | s életet fuval bele", míg a nyugati oldalon ez: "Csokonai Vitéz Mihály | született 1773. Debreczenben | meg-hólt 1805. | Hazafiai emelték 1836. Az obeliszk déli oldalán lant (költészet) és trombita (hírnév), fölöttük ismét egy őrangyal, babérkoszorút tartva.

A sír irodalmi zarándokhely lett. Petőfi Sándor Debrecenbe utazván ezt jegyezte föl 1847. május 14-én kelt "Úti levelé"-ben: "Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett."

A vasgúla békésen állott közel egy századig Csokonai sírján. 1913-ban újították fel először. 1931-ben - mint Kardos Albert írja- felbukkant az a gondolat, hogy az új köztemető megnyitásakor oda kell átvinni Csokonai vasgúláját is. A debreceniek a helyi újságokban megvétózták a tervet: "A Dorottya utcában nem kell mást tenni, csak azon a helyen, ahol az évszázados sír áll, nem építenek majd házacskát a 300 négyszögöles telken, hanem megmarad szép park közepén a síremlék." A sírt többet nem bolygatták, sőt a síremléket 1938-ban átfestették és parkosították környékét.

Az 1950-es évek első felében a Csokonai-síremléket méltatlan körülmények miatt eltávolították helyéről. Hogy milyen körülmények között? Ezt megtudjuk a következő leírásból:

A következő beszélgetést Kálnási Árpád kézsítette dr. Balogh István történésszel 1999. október 23-án, mely a CÍVIS BESZÉLGETÉSEK DEBRECENBŐL címmel jelent meg a DEBRECENI KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KIADVÁNYAI között.

Megtekinthető, letölthető: http://mnytud.arts.klte.hu/sorozat/cdebr/2cdebr.doc címen.

(Az eredeti hangzójelzésekkel jelölt szöveget a mai olvasóknak érthetően átalakítottam)

Beszélgessünk a Csokonai hagyományokról!


Debrecenben a cívisek, mán a debreceni, még a parasztok körébe is volt Csokonai-hagyomány. Különböző történeteket terjesztettek, és tartottak, beszélgettek róla. Feleségem is gyűjtött néhányat, de én bizony nem tudom megmondani, elő kellene keresni [hol van]. De igazában az egyik legfőbb forrás azonban a Kollégium volt maga. Rézben a diákság, de az én időmben már inkább a kollégiumi könyvtár dolgozója, Szőke bácsi, akinek a nevét, a másik nevét nem is tudom. Öreg bútordarab volt a könyvtárban. Gimnazista koromba már ott volt, és még egyetemista koromba is sokáig. Szőke bácsi olvasott, hallott is, a hallottakat meg továbbadta. Eredeti foglalkozása suszter volt. Szavajárása szerint ketten ismerjük a könyvtárat, én meg az igazgató úr, Varga professzor úr. Hát hogy mennyire igaz, mennyire nem, az biztos, hogy hát mindent megtalált, ha nagyon akarta. Ha nem nagyon akarta, akkor nem biztos hogy hát mindig megkaptuk. Hát egy ilyen Csokonai legenda tőle is származik, amit aztán Juhász Géza átvett. Mégpedig asz, hogy tulajdonképpen hogy fogatták Debrecenben, a Csokonai-szoborbizottság hogy fogatta a mintát. Két mintája van a Csokonai-szobornak, a könyvtárban ma is ki van állítva az üveg alatt. Csak a könyvtár akkor nem volt a közönség számára megnyitva. De ha valaki Szőke bácsinak adott néhány forintot, pengőt, pengőt akkor ő megmutatta a szobrokat, és el is mondta az ide vonatkozó˛ legendát. Az egyik ilyen legendája, már kettő van, az egyik a Vaji Miklós műkedvelő szobrász által készített. A másik az Izsó Miklós szobrász mintája. És hát ugye ehhez fűződve, Szőke bácsi olvasta valahol, már a szoborleleplezés idején megjelent a Vasárnapi Újságban egy emlékezés, egy debrecenieket csúfoló˛ megemlékezés, hogy a szoborbizottság, hogy véleményezte a bemutatott mintákat. Mondván, hogy soványolták a költőnek az alakját, mert ahol ilyen jó töltött káposztát és disznótorokat csinálnak, ott nem lehetett ilyen sovány poéta. Ezt Szőke bácsi aztán, mint általánosan elterjedt legendát emlegette, s ennek következtében aztán, ezt hallotta tőle Juhász Géza. Juhász Géza pedig aztán mikor, megint az éveket már nem, az évet nem tudom... És ezt elmondta, már korábban, elmondta Juhász Gézának, Juhász Géza pedig, valamikor később Fülep Lajossal közölte. Fülep Lajos ezt szó, szó szerint vette, elhitte. Ő nem nézett utána az eredetinek, és mikor itt volt a debreceni ünnepség Debrecenben, a művészettörténészek itt éltek, ezt, mint történeti tényt adta elő Fülep Lajos. Mondom neki, hogy hát: Professzor úr! Nem egészen így van. Hát én ismerem az emlék, emlékkert-bizottságnak a jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyvbe az van, igaz, hogy hát nem voltak nagy szakértők, akik megnézték a[z] Izsó Miklós által készített mintát. De egyáltalán nem kifogásoltak semmis se rajta, legfeljebb csak azt, hogy a mentének nem elég magyaros, magyaros szabása van. Ez benne van a jegyzőkönyvbe. Erre azt mondja nekem Fülep Lajos: "Si non e véró, bene továtó." Ha nem is igaz, de nagyon jól el van találva. Hát én nem ragaszkodtam aztán a történeti hűsékhez. Ez a megjegyzés azért elhangzott itten a publikum, széles, nagy publikum előtt. Na, szóval csak azt akarom mondani ezzel, hogy hát Juhász Géza valószínűleg ugyancsak Szőke bácsit hallhatta, de az is lehet, hogy csak álmodta, szó szerint idézem most már Juhász Gézát, Gézának a szavait: A megszomorodott szívű anya a megmaradt kéziratokat a feje alá tette, a fiának a feje alá tette a koporsóba. Ez, erre hivatkozott akkor, mikor megkapta a megbízást arra, hogy a Csokonai-kéziratokat, a Csokonai-iratokat, a Csokonai-hagyatékot, illetve a műveket sajtó alá, kritikai kiadását sajtó alá rendezze. Nem sokra haladt vele, sokat bajolt vele, de nem sokra haladt. És most, mán az évet nem tudnám megmondani, a hivatalos aktában megvan a Déri Múzeum irattárába. Azt tudom, hogy hát még Révai volt a művelődési, népművelési minisztériumnak a vezetője és én meg igazgató...
Hol volt igazgató?
A Déri Múzeumban, a Déri Múzeumba. És egyszer jött Juhász Géza hozzám, azért mondom, az évet nem tudom, már nem emlékszem rá. Jött azzal, hogy hát meg kéne, fel kéne bontani azt a helyet, ahol a gúla áll. Mert a gúlát azt a Csokonai, Csokonai sírja felé tették. Ezt tudjuk, mer a Beregszászi Pál-féle kezdeményezés annak idején, az szépen megvan, annak idejébe az előkerült..., meg is jelent a nyomtatásban az egész Csokonai-síremlékállítás.
Ez mikor volt?
Ezernyolcszázharmincnégyben, Péceli kezdeményezte, Beregszászi Pál tervezte, ugye. Ez megvan. Hogy hát ezt akkor felásták a gúlát, a gúlának a helyét, az alapját kellet csinálni. A sír valóban, a sír még akkor megvolt, de már akkor csak egy korhadozó fejfa volt a sír. Mutatta, hogy ott van Csokonai eltemetve. Ilyen debreceni stílusú, csónak alakú, nem is csónak alakú, inkább ember alakú, de csónak alakú, hegyesre vágott fejfa volt a feje fölött. Annak is volt a rajza valahol, asz talán a Déri Múzeum valamelyik rajzgyűjteményében megvan. És így aztán ezt ott felásták a sírt, és én azt mondom már akkor is Juházz Gézának, hogy nemigen hiszem, hogy hát az háborítatlanul megmaradt volna. Nem is tartom célszerűnek. Minek? Igen ám, de nagy tervei voltak, hogy egy mauzóleumot, debreceni költők panteonját építi meg a Köztemetőben.
Az újban?
Ebbe az újba. Hát azt a temetőt már akkor felszámolták, a Hatvan utcai temetőt. Ott, ahol most is ott áll a síremlék. De csak az van, körül felkerítve. Azt már akkor felszámolták a Köztemető ezerkilencszázharminchármas megnyitása után. Mondom, nem hiszem, hogy így van, de hát én. És nem is tartom célszerűnek, és én nem megyek bele magam. Mert a múzeumigazgatónak, akinek ásatási gyakorlata van, [az nem tehet ilyet], hát nem volt ugyan. Nem megyek bele. Ellenben egy idő múlva kaptam egy utasítást a minisztériumtól, Révai személyesen telefonált, hogy ezt pedig Juhász Gézának teljesíteni kell, ezt a kívánságát. (Révai József 1949. jún. 11-től 1953. júl. 2-ig népművelési miniszter, 1953. júliusában felmentették a Politikai Bizottságban és a kormányban viselt tisztsége alól, s az Elnöki Tanács elnökhelyettese lett. - BL.) Hát kérlek szépen, nagy apparátustól kivonultunk oda... Az a gúla elég tekintélyes súlyú, egy ilyen emelődaruval felemelték, ki is vitték a Köztemetőbe, majd utána jó két évig ott is hevert a bejáratnak az északi oldalán, lefektetve. A panteon persze szóba se került később. S így aztán feltártuk a sírt. Kiderült, hogy körülbelül méter vastag téglafalazás, négyszögletű téglafalazás van a gúla alatt. Tekintélyes súlyú a gúla, az nem is tudom, mennyi lehetett. Jó, jó súlyú volt az, lehetett olyan száz, hetven, nyolcvan, száz mázsa is. Öntött vas. És hát feltártuk, és kiderült, hogy a sír, ez az alapozás, a négyszögletű téglaalapozásnak a belsejében körülbelül olyan egy méter egy négyzetméternyi homok van benne, az látszik. S mikor ezt elkezdtük piszkálni, akkor kiderült, hogy mésztörmelékkel, maltertörmelékkel vegyes csontok vannak a homok közt. Hát a homok, azt megint most már gyakorlatból tudom, mert sok, itt, mikor ezeket a temetőket felszámolták, akkor elég sok sírnál [ott voltam]. A homok, az a legjobban megemészti a csontokat, még a legkeményebb csontokat is. A koponyacsont az a legkeményebb csont, még azt is teljesen föl [morzsolja]. Úgy dirib-darabok vannak benne, a hosszú csontok még hamarabb elporladnak. A szikes föld azért őrzi meg sokáig a... Az majdnem épségbe megőrzi a csontvázat. Így aztán kiszedtük, amit ki lehetet szedni, de lementünk a gúlának az aljáig, a, az alapozásnak az aljáig, és ami csontot össze lehetet szedni, szakszerűen kiszedtük belőle. De kiderült, hogy hát az nem ép, ép csont már nincsen ottan, még a fogak, amik legtovább tartanak, azok se nagyon voltak megtalálhatók. Az egészet aztán összeszedtük, és elvittük az egyetemre, az antropológiai intézetbe, Malán Mihály volt akkor a professzor, az antropológus. Ő és a tanítványai aztán ezt vagy két esztendeig vizsgálgatták a csontot, és kiderítették, hogy három különböző személynek a csontjai vannak benne. Van olyan csont, amelyiken a tuberkulózisnak a nyomai is megállapíthatók. Ennyi az egész. De egy fiatalabb személynek, férfi személynek és egy lánynak, a női személynek a csontjai. Hárman voltak tudniillik eltemetve ottan. Csokonainak a húga, az öccse és ő. Ezt tudtuk azelőtt is, korábban is. De koporsó és semmiféle maradvány persze nem volt. A papír meg pláne nem maradhatott volna meg, mert mondom, a homok a csontokat is megemészti, nemcsak a papírt, abból nem maradt semmi sem. Ennél fogva nem találtunk semmit. A gúla is ott hevert vagy két esztendeig a Köztemető bejárata mellett, a fasor közt. A panteonból nem lett semmi, és hát mit lehet csinálni, mit nem. Juhász Géza már régen elejtette az egészet, mint amikor a kutya kiejti szájából a zsákmányt. Elejtette az egész gondolatot, nem foglalkozott vele. És hát mi, mi a nyavalyát csináljunk, a hogyhíják meg ott volt ez az alapozás üresen, csak úgy... Végül kérlek szépen aztán volt itt egy építővállalat Debrecenben, Hajdú-Bihar, akkor még csak megyei építővállalat volt, Kalenda Lóránt volt, a városi főmérnök volt a vezetője, és őneki volt a munkatársa Sápi Lajos, az műszaki tiszt volt. Sápi Lajossal mi ketten elhatároztuk, és Kalenda Lórántnak a támogatásával, hogy a gúlát pedig minden további nélkül visszatesszük. Csináltak egy tervet, az építővállalat ott a környéknek a rendbehozatalára, abban az állapotba, ahogy most is van, csinálták. A gúlát azt visszatettük, nem szóltunk senkinek az égvilágon. Nem, senkinek. Nem történt semmi sem, a gúla visszakerült a helyére, most is ott van.
Ez mikor történt?
Mondom, hogy nem tudom megmondani. Nem sokára utána megbukott Révai mint miniszter, megszűnt a miniszter[sége], de a hivatalos aktát, a jelentést, mindent, megtalálod a Déri Múzeum irattárába...
Hogy zajlott le az ásatás? Juhász Géza megjelent az ásatásokon?
Hát nézzed, ottan elég sokan voltak a hivatalos személyek is... Bakó valamit kikutatott, felsorolta a hivatalos személyeket. Én már nem emlékszem rá. Asz tudom, hogy hát nem magam csináltam, azt tudom, hogy hát elég sokan voltak ottan. Csak én vezettem az ásatást, én vezettem a feltárást. De részleteket mán nem, nem emlékszem. Oly sok mindent kellet nekem csinálnom akkor, múzeumigazgató [ként], én voltam a mindenes, hát még régészünk se volt, etnográfusunk se volt, várostörténészünk se volt, semmi. Magam csináltam akkor mindent. De ez még ötvenkettő, ötvenkettőben vagy ötvenháromban lehetett... Mindjárt csak, mindjárt, mindjárt, hagy menjünk csak vissza. Negyven, negyvenkilencben már megcsináltuk az első kiállítást, ötvenegybe a második emeletet is berendeztük. Ötvenháromba! Akkor mán volt egy botanikus munkatársam. De magam voltam az igazgató, történész, régész, etnográfus és azon kívül még takarító személyzet is.
Juhász Gézát ismerte közelebbről?
Juhász Gézát én személyesen nem, [illetve] ismertem, de nem tartoztam ahhoz a körhöz, amelyik időnként összejött azon az irodalmi összejöveteleken a Hajó utcába, a lakásán... Én csak annyit tudok, hogy mikor ez a feltárás megtörtént, akkor nagy csalódás volt számára... De hát ezt előre mondtuk neki, ugye, hogy ott, ott nem talál semmit. Nagy csalódás volt a számára, és akkor elejtette ezt a témát, nem foglalkozott többet vele.

Kardos Albert leírása szerint 1968-ban ismét felmerült a Csokonai-síremlék áthelyezésének ügye, de ez a terv is szerencsésen füstbe ment. Úgy vélem -írja- a debreceni Csokonai-kultusz egyik kikerülhetetlen teendője a Csokonai-emlékek szívós védelme....

A síremlék 1953 óta a műemléki kataszterben így szerepel:

M 1776 50021/1953.

Hatvan u-i temető (Dorottya u. )

hrsz.: 19052/2, 19052/1

Csokonai-síremlék, 1836. Klasszicista.

Tervezte: Beregszászi Pál

 

Tehát látjuk, hogy a XX. század embere nem hagyja, hogy nagy költőnk háborítatlanul aludja örök álmát.

Ez fog történni most is?

Ez a pár négyzetméternyi ligetes hely netán zavar valakit?


Irodalom:

- Városszépítési törekvések Debrecenben (Debrecen, 1982)

- Debrecen útikönyv (1976, 1981)

-Hajdú-Bihar megye temetőművészete (Debrecen, 1980)

Ehhez kapcsolódó cikk a 2003.10.28-i Hajdú-Bihari Naplóban

Villámszavazás eredménye a 2003.10.28-i Hajdú-Bihari Naplóban


 

Vissza